ADNA Café

1093 Budapest, Török Pál utca 6.

 

Az ADNA Café 2015 óta szolgál a Református Drogmisszió ablakaként a világra. Kávézónk több funkciót is betölt a magas minőségű kiszolgálás és speciality kávék mellett: munkatársaink többen gyógyult szenvedélybetegek, akiknek a terápia befejezése után lehetőségük van kávézónkban, mint védett munkahelyen dolgozni. A budapesti vendéglátóiparban szintén egyedülálló módon nem árusítunk alkohol tartalmú terméket, ugyanis terápiáról érkezett munkatársainkat így segítjük józanságuk megőrzésében, illetve szeretnénk alternatívát mutatni a fiataloknak abban, hogy alkohol nélkül is jól tudják érezni magukat. Programjainkkal, mentálhigiénés szakembereinkkel és keresztény értékeinkből fakadó vendégszeretettel szeretnénk egy közösségi kuckót kialakítani a fiatalok számára, ahol feltöltődhetnek, megbeszélhetik problémáikat és tanácsokat kaphatnak döntéseikhez.

 

Szeptember 28-29. péntek-szombat 07:30-20:00

Egy drogos naplója – Interaktív kiállítás a kábítószer-függőségről

Kávézónk egy különleges interaktív kiállítással készül, melynek keretében a résztvevők 6 állomáson keresztül nyerhetnek bepillantást abba, hogy milyen egy kábítószer függő élete. A vállalkozó kedvűek kipróbálhatják milyen a részegséget és az LSD hatásait szimuláló szemüvegben ügyességi feladatokat megoldani vagy, hogy milyen hatással vannak a bántalmazó, negatív mondatok a figyelemre és a reakció időre. Az állomások végén az érdeklődők első kézből kaphatnak információkat felépült szenvedélybetegektől, akikkel meg tudják beszélni tapasztalataikat és feltehetik kérdéseiket.