2016 október 15-én,  szombaton délelőtt 9 és 13 óra között ismét megszólalt a Rádió Ráday, Belső- Ferencváros lokális hangulatú civil netrádiója, köszönhetően a Nagycsarnok és a Tilos Rádió támogatásának.

A műsorban ismét arra kerestünk válaszokat szintén a kerületben élő, dolgozó vendégeinkkel, hogy ki, milyen Belső-Ferencvárosról álmodik? Ki, mit gondol arról, hogy mitől éreznénk  jobban magunkat a kerületben és a negyedben, illetve milyen kezdeményezéseknek örülnénk és/vagy milyen döntéshozói/önkormányzati együttműködést remélnek és várnak el a civilek? És hogy mit hallottunk az akkor meghívott beszélgető partnerekről? Többek között azt, hogy “A Ráday utca régi fénye kétségtelenül megkopott, pedig hatalmas potenciál van benne. Nagyon erős, karakteres, kreatív közösségek élnek, dolgoznak, szórakoznak itt, amelyek között alkalmi, jó szomszédsági kapcsolatok ugyan vannak, de ők is jóval többre vágynak ennél.” 

Hallgassa meg a műsort a részletekért és folytassuk a  diskurzust a Ráday Korzón!

Az alábbi linken visszahallgatható az egész adás, 

​3​ részben: